Futás utáni nyújtás fontossága

Sziasztok

Egy ideje innen nem jelentkeztem de majd igyekszem kicsit sűrűbben posztolni de nagyon sok minden történt velem mostanában. Szépen sorjában mindenről beszámolok majd.

Most viszon egy rövidebb bejegyzést osztok meg veletek arról, hogy miért is fontos, hogy sportolás után de most lenginkább a futás után jól lenyújtsunk.

Azt ugye tudjátok, hogy testünkben minden izom, izület, fascia, összekötettesben van egymással. Tehát ha a boka sérül az kihat egy csomó mindenre is. Elmozdul, rosszul terhelődik, rövidülhet, megnyúlhatnak szövetek egészen máshol mint ahol a sérülés keletkezik.

Igaz, hogy sérülesek keletkezhetnek hirtelen egy rosszul kilépett lépesből, elakadt lábból is és most nem is ezekről beszélnék. Mert ezek elkerülhetetlen dolgok. 

Én most inkább a hosszan, rosszúl terhelt, nem kezelt, nem nyújtott sérülesekről beszélek.

Nekem mind 2 térdem műtve volt. A jobb amelyikkel igazá sok probléma nálam a nyújtás hiányából  vagy kevés nyújtásból kiindulva történt a többi műteni való is. A combpólya feszítőm vette át a farizmaim (leginkabb a nagy )munkáját így elkezdett kicsit berövidülni. Mondanom sem kell, hogy ez a kis izom fut bele az IT szalagnak nevezett szövetbe. Mely a térd alatt tapad. Nos innen már szerintem mindenki sejtheti, hogy azáltal mert elkezdett berövidülni elkezdte elhúzni a térdemet kifelé. Ennek az lett az eredménye, hogy a porcok koptak majd lett egy szép porclevállasom és egy u.n. Hoffa zsír becsípődés is. https://www.drdiag.hu/kereso/diagnosztika.adatlap.php?id=77219&name=Hoffa-betegs%E9g-%0D 

Mindez elkerülhtő lett volna ha jobban figyelek és tenyleg lenyújtom úgy ahogy kell de nálam is mindig a rohanás van. 

Szóval idén úgy kezdtem újra a futást, hogy szigorúan edző segítségét kérve nem bele a nagyvilágba és a végén betartva a 10-15p nyújtásokat. 

Ez általaban gimmnasztikai nyújtás, mobilizácios kimozgatás és hengerezés. Én a statikus nyújtást jobban szeretem. 

Továbbá érdemes havi 1x eljutni egy jó masszőrhőz is aki jól átgyúr és a szaunát sem kell elfelejteni. 

Ha több infó érdekel ezzel kapcsolatban keress meg nyugodtan és segítek elindulni. Adok egy alap tudást a nyújtáshoz amivel karban tarthatod izmaidat és elkerülheted a sérüléseket is. 

Szép napot Timi

#timifittcoaching